Repülés babával, kisgyerekkel

sötétkék földgömb, repülőgép, kék háttér

Repülés kisbabával

Biztosan sokaknak vannak emlékeik olyan repülőutakról, amiket egy, a közelükben üvöltő csecsemő tett emlékezetessé, sok repülni vágyó szülőt pedig pont az ettől való félelem tart vissza az utazástól. Én kezdetben nagyon lazán bólintottam rá az első repülőjegyünkre, majd ahogy közeledett az időpont, elkezdtem ráparázni a "mi lesz akkor, ha..." kérdésekre. Spoiler: túléltük és sokkal jobb volt, mint amire számítottam (nagyon rosszra számítottam). Ebben a bejegyzésben igyekszem pár hasznos információval segíteni a szintén babával utazni vágyókat és pozitív példával szolgálni, hogy lássátok, nem feltétlen rémálom, simán lehet tök jó élmény a repülés kisbabával!

Milyen idős gyerekkel a legjobb utazni?

Minden életkornak megvannak a maga nehézségei az utazás szempontjából, én talán mégis úgy gondolom, vagy minél kisebb babával (<6hó), vagy már nagyobb gyerekkel (1,5 év+) lehet az egyszerűbb utazni.

Minél kisebb a baba, annál:

  • többet alszik,

  • valószínűbb, hogy lehet szoptatni/etetni az út során,

  • kisebb, ezért jobban elfér az ülésen (fapadosoknál ez komoly szempont)

  • könnyebb pelenkázni az extra kicsi mosdófülkében.

Az én lányom 11 hónapos volt, mikor először repültünk és bár én szoptattam még akkor, gondolom sokan vannak, akik egy egyéves gyerek táplálását már más módon oldják meg. Én pl. soha nem tudtam volna rávenni, hogy igyon egy kis vizet vagy eszegessen kölesgolyót felszállás/leszállás alatt, elismerésem annak, aki ezt eléri az ilyen idős gyermekénél.

Nagyobb gyerekkel utazás mellett szól, hogy könnyebb lekötni, jobban lehet vele kommunikálni, jobban érti, hogy mi történik, esetleg még hajlandó is együttműködni, ha megkérjük valamire.

Úti okmányok

Személyi igazolvány vagy útlevél

Mi mindkettőt csináltattunk a baba pár hetes korában és mindkettőt vittük is magunkkal (egyiket én, másikat a férjem). Mindig parázok, hogy elhagyjuk az úti okmányokat, ezért a dupla biztosítás. Ha nem sürgős, akkor én azért megvárnám a pár hónapos/fél éves kort, ugyanis egy alig megszületett babáról igazolványképet készíttetni nem mókás, ráadásul teljesen máshogy néz ki később a gyerek.

Európai Egészségbiztosítási Kártya (EU TAJ kártya)

Ezeket a kártyákat szerencsére még sosem kellett használnunk, de mindig vigyétek magatokkal! Egy ilyet igényelni elég kalandos, ha sok időtök van, akkor megigényelhetitek online is (le kell tölteni azt az oldschool java programot, amivel régen az adóbevallást kellett készíteni és ügyfélkapuval beküldeni apának vagy anyának), ez nekünk kereken kettő! hónap alatt érkezett meg postán, 4 nappal az indulás előtt. A felnőtt kártyák egyébként 2 hét alatt jöttek meg, csak a gyerekével piszmogtak annyit.

Ha nincs pár hónapotok, akkor Budapesten személyesen a Teve utcában hosszú órás sorbanállás után azonnal kiállítják.

Részletes infók a kártyáról az OEP honlapján vagy kormányablak feladatköreinél találtok.

Az utazás tervezése

Légitársaság választása

Szerencsére minden légitársaságnál más szabályok vonatkoznak a csecsemőkre, kisgyerekekre, ezekről előre tájékozódni nem is olyan nagyon egyszerű, mint gondolnánk.

Mi Koppenhágába utaztunk, így a ryanair és a norwegian jöhetett szóba. A rynanair filléres jegyeket árult, de fix 25 EUR díja volt a babának (két év alatt, ha az öledben ül), a norwegian-nél viszont a csecsemők a felnőtt viteldíj 10%-áért utazhatnak, ami kb 5 EUR volt.

A repülőjegy árán felül fontos volt még, hogy mikor indul és érkezik a gép. Míg ketten utaztunk, preferáltuk a hajnali indulást és éjjeli hazaérkezést, babával az volt a szempont, hogy legkésőbb az esti fürdés körül érkezzünk meg a szállásra, belekalkulálva mondjuk 1 óra késést.

Ezek alapján végül ryanair-rel utaztunk, árban is jobban jött ki és az időpontok is megfeleltek (oda és vissza is késő délután mentünk), így a későbbiekben a tapasztalataim is ezzel a légitársasággal kapcsolatosak.

Mit vihetsz a babának?

A ryanair a következőket engedélyezi abban az esetben, ha az öledben ülve utazik a gyerek: egy teljesen összecsukható babakocsi és egy "pelenkázó táska", ami maximum 5 kg, de 45x35x20 cm méretű, ami azt jelenti, hogy jelenleg nagyobb, mint a sima kézipoggyász...

Budapesten a babakocsit a check-in pultnál kell külön felcímkéztetni (akkor is, ha nincs feladott poggyászotok, be kell állni a sorba, ezt kalkuláljátok bele az indulásba) és a repülőgépig tolhatjátok, ott fogják csak elvenni. Bár azt írják, hogy leszállás után egyből megkapjátok a repülőnél, ez a CPH airporton biztosan nem így van, hanem a bőröndkiadásnál teszik ki. Ezzel kapcsolatban vegyes érzéseim vannak, mivel a koppenhágai reptér hatalmas és 20-25 perc, míg átérsz a babakocsihoz, 10+ kg-os gyereket kézben cipelni végig nem olyan mókás. Viszont vannak a reptéren elszórva reptéri babakocsik, ha szerencséd van találsz egyet és azt nyugodtan használhatod, míg átveszed a sajátod. Ha nincs, erősödik a karod (vagy vittél magaddal hordozót).

Visszafelé, hátha hasznos valakinek, CPH-n nem címkéznek a check-in pultnál, hanem beszállásig simán viszed magaddal a babakocsit.

A pelekázótáska esetünkben a baba összes cuccát tartalmazta, a kis táskában volt egy még kisebb táska, amibe tényleg a pelenkázáshoz szükséges dolgokat (még váltóruhát is) tettem, ha használni kellene a repülőn (nem kellett szerencsére).

Felkészülés

Nem annyira technikai jellegű tipp, de én vettem a lányomnak egy repülőteres mesekönyvet és indulás előtt két héttel elkezdtük nézegetni, meséltem neki a repülőútról stb. Valószínűleg egy szót sem értett belőle (hiszen nem tudta semmilyen ismert dologhoz kötni a repülést), de azóta is sokszor kéri, hogy nézzük ezt a könyvet és utólag is "átbeszéltük", hogy ezt és ezt mi is láttuk a repülőtéren.

A repülőtéren

Mivel mindig nagyon ideges vagyok, hogy lekéssük-e a gépet, ezért a szokásos 3 órával hamarabb kiértünk Ferihegyre. Bármilyen idős babával utaztok, én a szabad mozgást nagyon fontosnak tartom, főleg repülőút és egy várva-várt alvás előtt, ezért azt javaslom, ha tehetitek, engedjétek mozogni a babátokat a reptéren is. Tudom, vannak akik simán leteszik a földre a gyereket, nekem ez azért egy kicsit sok 😅 de egy leterített takaróra letenni, hagyni mászni a padokon, üléseken szerintem sokkal jobb, mint 3 órát babakocsiban/kézben cipelni.

Egy normális repülőtéren kiváló pelenkázó mosdók vannak és ez már szerencsére a mi repülőterünkről is elmondható! A felújított fapados indulási részen kiváló tiszta és felszerelt mosdókat találtok, érdemes ezeket használni, nem pedig a check-in pultoknál vagy a duty free-nél lévőket, mert ott mindig rengetegen vannak és gusztustalanok is.

Egyszer olvastam valahol, hogy a legtöbb reptérnek van "családi szobája" meg játszósarka meg gyerekes játszórészlege, Ferihegyen ilyen egész biztosan nincs.

A repülőn

Hova ülj gyerekkel a fedélzeten?

Ablak, folyosó? Első sor, nagy lábtér?

Sok gondolkozás után úgy döntöttem, hogy egyrészt foglaljunk helyet, hogy egymás mellett ülhessünk a férjemmel (nem szoktunk), másrészt legyen akkor a vészkijáratos vagy az első sor, ahol nagy lábtér van, hiszen ott tudok ablak mellett ülni és mozogni is szabadon, szuperül el fogunk férni. Ehhez képest csecsemők egyáltalán nem ülhetnek ezekbe a sorokba, mint utólag kiderült.

Végül a repülő hátsó részére foglaltunk, mert a mosdó, ahol lehet pelenkázni hátul volt (legalábbis ezt olvastam, mert végül nem használtuk) és ablak melletti hely mellett döntöttem remélve, hogy végig szoptatok majd és alszik a gyerek (bejött!), ennek pedig jobban kedvez a belső hely. Ha nagyobb lett volna a lányom és nem tervezek ezzel vagy hosszabb útra megyünk, akkor inkább a folyosó mellé ülök, ahol nyugodtan fel lehet állni anélkül, hogy mást különösebben zavarnánk.

Szoptatás a repülőn

Nagyon eltökélt voltam és nagyon reménykedtem benne, hogy tudok majd szoptatni és a lányom az utazás legalább felét alvással fogja tölteni. Késő délután indultunk oda és vissza is és mivel nem aludt délután, jó esélyekkel indultam.

Hónapokkal korábban elkezdtem szoptatós kendőket keresni, amiket majd tudok használni a repülőn, de mintha Magyarországon nem lenne nagyon telítve a piac ilyenekkel. Van kb. 3 kereskedő/gyártó, ebből 2 ugyan azt a típust árulja, a bebújós poncsót, aminél nem tudom, hogy láttam-e már kevésbé praktikus terméket valaha. El tudjátok képzelni, amint egy hatalmas méretű poliészter poncsó alá betuszkoljátok a gyereket, ott izzad, fuldoklik az oxigénhiánytól, egyik kezetekkel őt tartjátok, a másikkal pedig a póló nyakát és lestek be alá, hogy nyugtató szavakat mondjatok a gyermeketeknek aki ezt csöndben és nyugodtan tűri? Igen, én sem.

Végül Lindamo szoptatós kendőt vásároltam, aminek mind a kialakításával, mind az anyagával nagyon elégedett vagyok, vásárlás, ügyfélkezelés kiváló volt, egyetlen apróság, ami miatt mégsem lett ez a kedvenc termékem, az pedig a sok szín/minta, egyszerűen nekem ez túl sok, annyira sajnálom, hogy nem lehet Lindánál teljesen egyszínű kendőket kapni (ez a probléma gondolom keveseket érint). Ha te szereted a színes, vidám darabokat, akkor csak ajánlani tudom!

Ahogy felszálltunk a repülőre, magamra pattintottam a kendőt, ölembe a baba és ahogy elindult a kifutópályán a repülő, máris elkezdtem szoptatni, a gyerek pedig még felszállás közben elaludt, a füldugulást ezzel elkerültük.

Végül egy unalomig ismert jótanács...

Biztos mindenki ezerszer olvasta már, hogy a gyerek átveszi a szülők hangulatát, de ez tényleg így van. Ha ideges vagy és pánikolnál valami miatt, próbálj meg inkább nem pánikolni! Kellemetlenségek bármikor adódhatnak kisbabával, nem kell ehhez repülőn ülni, kellő felkészültséggel a legtöbb helyzet orvosolható.